Így születik egy TEDxYouth előadás II: “Jót s jól, ebben áll a nagy titok”

Ez a bejegyzés egy háromrészes hőseposz középső darabja. Itt az első: Így születik egy TEDxYouth előadás I: Irány A-ból B-be! És nemsokára jön a harmadik! Seneca mondta: Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja melyik kikötőbe tart. Már megvolt az előadás vázlatom és a fókuszom is (“Ezt a problémát valaki valahogyan már megoldotta”). Ez…

Így születik egy TEDxYouth előadás I: Irány A-ból B-be!

Van bakancslistád? Mikor teljesítettél róla utoljára valamit? Én november végén. November végéig reméltem, hogy egyszer lesznek olyan gondolataim, amikre mások figyelnek, amik elindítanak valamit. TEDx-gondolatok. Erre a egyik legjobb hely az országban a TEDxYouth@Budapest, és volt szerencsém előadni rajta. Ez a bejegyzés az első harmada ennek az utazásnak. Miért a TEDx? TED-előadást először egy egyetemi…