Blaskó Brigitta

Blaskó Brigitta

A Panda Büfé és Programozó Kft. tulajdonosa, a Panda Art kézműves portál alapítója, 3 évig kollégiumi senior a Pannon Egyetem kollégiumaiban. A Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) elnökségi tagja volt 2 évig. Rendezvény szervező, vegyészmérnök, szakács, kreatív kézműves.

Képzési területei: Rendezvény szervezés, Csapatépítés

Danyi István

Danyi István

Az Emerson Process Management, Valve Automation Székesfehérvár Sales and Application Engineer pozícióját tölti be. Ezt megelőzően dolgozott a Pannon Egyetem Központi Kollégiumában, mint senior 3 évig. A Toastmasters veszprémi szervezetének elnökségi tagja. A  Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) elnökségi tagja volt 2 évig.

Képzési területek: Vezetői kompetenciák, Csoportok kialakulása és közösségépítés, Csapatépítés

Haraszti László

Haraszti László

A Pannon Egyetem kollégiumi referense, a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) ellenőrző bizottsági elnöke, családapa. Kollégista korában kollégiumi nevelőtanárként tevékenykedett. Több egyetemi, városi és országos szintű szervezet létrehozásában és működtetésében is segédkezett, céges és nonprofit területeken egyaránt.

Képzési területei: Konfliktuskezelés, Szervezetfejlesztés, Csapatépítés

 

Pusztai Ádám

Pusztai Ádám

TEDx kurátor, TEDxYouth előadó. Három évig volt senior (nevelőtanár) a Pannon Egyetem kollégiumaiban. Emellett a Toastmasters veszprémi szervezetének vezetője (nemzetközi nonprofit szervezet, a nyilvános beszéd és a vezetési készségek fejlesztésében segít a résztvevőinek), a Láthatatlan Egyetem (országos oktatási nonprofit szervezet) veszprémi elnöke.

Képzési területei: Időgazdálkodás, Kommunikáció (asszertív, konfliktus, nyilvános beszéd, előadástechnika, érveléstechnika), Gamification.

Ratting Gergő

Ratting Gergely

A Panda Büfé és Programozó Kft. vezetője, a Panda Egyetem alapítója. 10 éve programozó (TEDmed.com, Intalnd.com, hnt.hu), 2 évig kollégiumi senior, szakács, eladó, futár. Minden nap emberek százaival kerül kapcsolatba.

Képzési területei: Online megjelenés, Vállalkozói alapismeretek, A halogatás legyőzése, Csapatépítés

Nem engedheted meg, hogy lemaradj.

A legfrissebb tippek, trükkök, technikák saját magad és a csoportod fejlesztéséhez - ezt adja a Kollektíva.