2017. március 11. a szabadúszók szombatja volt Budapesten – Freelancer Festival-on jártunk, előadtunk, beszélgettünk, okosodtunk. Kiváló lehetőség volt arra, hogy három dolgot összekapcsoljunk és véleményeket kérjünk erről: a multipotenciálisokat, a tudás-közösségeket és a Lifelong Teaching fogalmát.

Kezdetben vala semmi

2010-ben nagy tervekkel álltam az egyetemem hallgatói vezetői elé: éppen hazaértem egy párizsi cserediák programról, ahol forgattunk egy lipdub videót. Ez egy olyan alátátogós videóklip, amiben nincs vágás. Ha a 6 perces videóban valaki hibázik az 5. percnél, kezdünk mindent elölről. Német precizitás a tervezésben, japán technológia a felvételnél, spanyol temperamentum a toborzásban – csak ennyi kell hozzá. Semmink nem volt 🙂

Döntéshozói oldalon a támogatás, a rábólintás hiányzott leginkább, a másik oldalon pedig a lelkes résztvevők. Tudtam, hogy micsoda élmény részt venni egy ilyen komplex dologban, és egyetemi promo videonak sem utolsó. Hogyan magyarázzam ezt el az egyetem vezetőinek és ezzel egy időben hogyan győzzek meg egyetemistákat arról, hogy az értékes idejüket egy közösségi projektre áldozzák? Mesélni kezdtem.

Az egyetemi PR érveket egyszerűen alátámasztottuk: létezik egy nemzetközi honlap, ahova a világ minden szegletéből gyűjtik az egyetemi lipdub videókat (a miénk lett a #63). Ekkor még magyar videó nem volt, ami megfelelt a követelményeiknek. “A miénk lesz az első!”. A hallgatóknak egy kérdést fogalmaztunk meg: ha 70 évesen az unokád megkérdezi, hogy mit csináltál az egyetemen a tanulás mellett, mit fogsz válaszolni? Azt, hogy “az ország első és legmenőbb alátátogós videójában voltam benne”, vagy azt, hogy “Üljél rendesen!”? A közösség és a minimál elitizmus megtette a hatását.

Ahogy haladtunk a szervezéssel, az egyetemi és hallgatói vezetők folyamatosan kérdésekkel bombáztak minket: felvenni ki fogja? És megvágni? Kik a szervezők? Miket kell beszerezni? Mi erre mindig azt válaszoltuk: nyugi, van rá emberünk. Dehogy volt. Ami a végeredményhez kellett, azt út közben találtuk ki, terveztük meg, tanultunk bele. Fontos volt, hogy megtanuljunk videót vágni, emberekkel tárgyalni szponzorációról. Vegyészmérnökként az ilyen projektek nélkül valószínűleg soha nem gyakoroltam volna tárgyalni, közösséget építeni, vagy éppen digitálisan képet szerkeszteni. Érdekelt, szükségem volt rá, megtanultam.

Az előbb említett történetben egyikünk sem volt szakértő, ma sem vagyunk azok. Amikor szükségünk volt egy képzettségre, akkor gyakran nem embert kerestünk, aki megoldja helyettünk, hanem beletanultunk. Folyamatos újrakezdők vagyunk – ha valamit megtanulunk számunkra elégséges szintig, akkor keresünk magunknak valami más elfoglaltságot, és elkezdjük megtanulni. Ha azt is megtanuljuk számunkra elégséges szintig, akkor keresünk magunknak más elfoglaltságot, és így tovább. Kezeket fel, ki az, aki érezte már magát ebben a cipőben? Gratulálok, ti mind multipotenciálisok vagytok.

“Nem lusta vagyok, hanem multipotenciális”

Emilie Wapnick amerikai írónő TED-előadásában hallottam először erről a jelenségről. Nem azért kezdünk bele mindig újabb és újabb területek megismerésébe, mert nem tudjuk, mihez kezdjünk az életünkkel, hanem mert a mi agyunk így működik. Nem akarunk a végletekig megtanulni mindent. A szakértő ereje abban rejlik, hogy adott területen a legkörmönfontabb kérdésre is képes választ adni. Mi pedig azokat a válaszokat találjuk meg, amiket a keményvonalas szakértők sosem fognak.

A rengeteg érdeklődési terület miatt az agyunkban a saját szaktudásunk – az a téma, amiből a legtöbb ismeretünk van – fura módokon kapcsolódik a többi ismeretünkhöz.

Lehet, hogy nem kiskorod óta gondolkodsz így. Lehet, hogy kényszerből kellett új és új ismeretekre szert tenned – könyvelésre, megfelelő kommunikációs készségekre, közösségi média használatra -, de abban egészen biztos vagyok, hogy akik eljöttek a Freelancer Festival-ra szabadúszóként, ők mind multipotenciálisok. A scanner típusú személyiségek ( = multipotenciálisok) hatalmas versenyelőnye pedig az egyedi gondolkodás, hiszen kicsi az esélye, hogy két szabadúszó grafikusnak ugyanolyan élettapasztalatai, hobbijai, társadalmi környezete és érdeklődési köre legyen.

Lőn világosság: a tudás megosztása

Az egyetem utolsó 3 évében szenior voltam, azaz kollégiumi szinttanár. Nálunk ők felelősek azért, hogy a hallgatók ne csak enni és aludni járjanak haza a kollégiumba. A munkájuk valahol félúton van a Jótündér keresztanya és a Terminátor között. Hallgatói vezetők voltunk, habár vezetni soha nem tanítottak minket. Találkozókra és vezetőképzőkre kezdtünk járni, és egy idő után feltettük a nagy kérdést magunknak: vajon értjük-e a területet annyira, hogy el tudjuk magyarázni másoknak?

2014-ben létrehoztuk a Kollektívát, ami ebből a kérdésből született. Vezetői szemléletet és kommunikációt tanítottunk egyetemistáknak, hiszen ezt sehol nem tanulhatják meg. Nem voltunk szakértők, nem tűélesre csiszolt tematikával kampányoltunk náluk: a saját tapasztalatainkat kombináltuk az elérhető legjobb könyvekkel a témában. Tanultunk és tanítottunk, így még többet tanítottunk. Azóta is fut a szekér.

Egy nemzetközi szervezethez csatlakozva nagyjából ugyanekkor létrehoztuk a veszprémi Toastmasters retorika klubot, ahol bárki gyakorolhatja a nyilvános beszéd lehengerlő tudományát. 90 évnyi tudáshoz férünk hozzá, és nem csupán megtanuljuk, hanem gyarapítjuk is azt. Innen már csak egy lépés van hátra a végkifejletig.

2016 októberében megszerveztük egy maroknyi kis csapattal a Dunántúl egyetlen TEDx konferenciáját, a TEDxBenedekHegyet. létre akartunk hozni egy olyan rendezvényt, ahol az eltérő érdeklődésű emberek összejöhetnek, és bármilyen ötletről eszmét cserélhetnek. “Ötletek, amelyeket megéri terjeszteni” – ez a TED szlogenje. A sokszínű közönség és a gondolkodásra késztető témák miatt ezek a konferenciák a legjobb multipotenciális játszóterek, ahol az ilyen típusú emberek a legjobban érezhetik magukat.

Lifelong Learning helyett

Ha meg akarsz tanulni valamit, akkor több módon is nekiláthatsz. Utána olvasol, videót nézel, te magad hozod létre – de van egy ennél magasabb rendű megoldás is. Hiszem azt, hogy sokkal mélyebb megértést tesz lehetővé az, ha valamit elmagyarázol másnak. Szívesen élnék egy olyan világban, ahol a scanner típusú emberek, a megrögzött újrakezdők, az élethosszig tartó tanulás élenjárói az élethosszig tartó tanítás élenjárói is egyben. Mi a legrosszabb, ami egy folyamatosan tanító multipotenciálissal történhet? Egy kicsit szakértőbbé válik. Mi pedig, akik tanulunk, okosabbakká.

Categories: OktatásVezetés

Related Posts

Módszertan

Hogyan (ne) sérts meg másokat! – Kritika és dicséret

Kritika Nem csak a mesebeli ogrék olyanok, mint a hagyma. Az emberek is rétegesek, és nagyon is érzékenyek arra, hogy a kritikát hogyan fogalmazzák meg irányukba. Nézzünk a kritika egy gyakorlati példáját: Az alábbi mondatokat Read more…

Oktatás

Konferencián jártunk: 3. Tudás, tanulás, innováció konferencia

Egész életünkben tanulunk és tanítunk. Néha érdekes dolgokat, és néha feleslegesnek tűnő információkat. Dr. Kereszty Orsolya intézetigazgató így vezette fel a napot: “Nem hagyható figyelmen kívül, ha egy szakember, egy laikus vagy “. Hogy vélekedik Read more…

Gamification

Te milyen játékos vagy? A HEXAD modell

Ahogyan eltérő személyiségtípusok megkülönböztethetőek, úgy a játékokban is megtalálhatóak különböző játékos típusok. A jelentősége a felhasználók kategóriákba rendezésének az, hogy a különböző típusokhoz különböző motivációs és játék elemek kapcsolódnak. Ezt a tudást felhasználhatjuk marketing tervezésnél, Read more…