Már többen is megénekelték korábban, hogy ha a te területeden nincs megfelelő színvonalú rendezvény, szervezz egyet. A PresentR szervezői valószínűleg szintén hallották ezt a coelho-i mélységű kifejezést, ugyanis nem gondolkodtak sokat: 2016. november 23-án megszervezték az ország első konferenciáját, ami a nyilvános beszédről szólt. Az egy dolog, hogy leszerveztek egy ilyen kaliberű rendezvényt, de hogy ez ilyen jól sikerült, az mindennek a teteje!

presentr_fb

Mi az a PresentR?

A PresentR az első magyar konferencia, ami a nyilvános beszédről szól. Az előadásokat és a workshopokat a Beszédstratégia – Vizualizáció – Előadásmód hármasra fűzték fel, és 8 előadásban jártuk körbe ezeket a területeket. Az előadók mindegyike szakértője a témájának, így a retorikai Európa bajnoktól a prezentációs dizájnerig a legfőbb területekbe mélyen belekóstolhattunk.

Kik adtak elő?

Somlai-Fischer Szabolcs, a Prezi egyik atyja nyitotta a sort. Szabolcs a párbeszéd alapú prezentációkról beszélt, nem véletlenül: a Prezi kiválóan támogatja az ilyen típusú kommunikációt. Ebben az előadásban az tetszett, hogy nem sales-szagú volt, hiszen egy prezi sem jó minden előadáshoz.

Szűcs Laci retorikai Európa-bajnok uralta a színpadot ezután. Laci a tartalmi szerkesztés magasiskoláját nyitotta meg a hallgatóságnak. Végigvezetett minket azon az úton, ahogy ő elkészít egy beszédet. Azt vallja, hogy a tartalom a király, ennek alátámasztására mutatott egy videót is:

A storytelling hazai nagyasszonya, Győrffy Kinga (Personal Brand Institute) vezetésével mélyültünk el a meggyőzés alapú történetmesélés rejtelmeiben. Kinga írt egy könyvet, a címe Add el magad – ezt ajánlom mindenkinek, aki valaha egynél több ember előtt fog beszélni (szívesen kölcsönadom a saját példányomat is 🙂 ).

Egerszegi Anna voice coach (helyesbeszed.hu) volt a napom fénypontja. A nap közbeni workshopok közül az övét választottam, és egyáltalán nem bántam meg. Szükségesen kevés elmélet rengeteg példával és gyakorlattal. 2 óra alatt rájöttem, hogy sokkal rosszabbul beszélek, mint gondoltam.

A Magyar Telekom vezérigazgatója, Chris Mattheisen is benézett egy beszédre. Érdekes volt egy felsővezetőt hallgatni arról, hogy egy multinál hogyan készülnek fel egy prezentációra. Azt külön hangsúlyozta, hogy a céltól és felhasználástól függően nem mindegy, hogy hogyan tervezzük meg az üzleti előadásokat.

Szakadát Maja és Sirály Dóri a Prezinél dolgoznak mint pixelmágusok. Közvetlen és érthető stílusban hoztak jó és rossz példákat (egymás mellé, hogy könnyű legyen észlelni a különbséget) az előadások grafikai nézőpontjából.

Dr. Németh Zoli (www.drprezi.hu) prezentációs állócsillag több mint egy évtizede tanítja a retorikát, és évek óta különböző TEDx rendezvények felkészítője, így talán kézenfekvő volt a TED-eket övező misztériumról beszélnie. Elhozta nekünk a kedvenc videóit, egy tömör áttekintést a konferenciák történelméről, és ami külön öröm volt, szót ejtett a veszprémi TEDxBenedekHegyről is (üzenem a lelkes kis csapatnak a TEDxBH mögött: meg is tapsoltak titeket 🙂 ), ami az év csodája volt számomra, hiszen a kezdetektől fogva segíthettem a megszületését.

Benkő Vilmos (Speak Academy) zárta a napot, aki az üzleti retorikáról beszélt. Az előadásából egyetlen dolgot tanulhattunk meg: nincs olyan, hogy üzleti retorika. A nyilvános beszéd képessége olyan, mint egy izom, amit rendszeresen edzhetünk, büszkék is lehetünk rá, de nem lehet kizárólag az üzleti életben használni. Hatással van a teljes életedre, és ami fontosabb, másokéra is.

Pillanatkép Győrffy Kinga előadásából (Naszáli Dóra fényképe)

Pillanatkép Győrffy Kinga előadásából (Naszáli Dóra fényképe)

Mit tanultam?

Lélegezni, egy picit helyesebben. Lélegezni és artikulálni pontosabban, és ez egy soha-véget-nem-érő tanulás. Sőt ami számomra még fontosabb (és most Annát idézem):

A beszédtechnikában nincs happy end, csak happy van, maximum.

A beszédtechnikai workshoptól azt vártam, hogy világítson rá azokra a területekre a beszédemben, amiket fejlesztenem kell. Ha nem megfelelő helyre veszed a levegőt, akkor hamar elfogy, és széttöredezik a beszéded. (Megoldás: ne fentre vedd a levegőt, hanem “hasba”, így sokkal nagyobb része telítődik a tüdődnek, tovább tudsz beszélni, és erőteljesebben).

Végeztünk gyakorlatokat levegővételre, artikulációra külön-külön. A trükkösebb feladatok kombinálták a korábbiakat: nyelvtörőnek tűnő szósorozatokat mondogattunk, pörgettük az r-eket, hammogtuk a nazális (amikor a levegő minimum egy része az orrodon jön ki) m-eket. Mosolyogtató volt hallgatni, ahogy felnőttek mondogatták a néha értelmes, néha értelmetlennek tűnő kifejezéseket azért, hogy jobban tudjanak hangokat képezni. A végére pedig bemásolok egy verset, gyakorlásnak. A feladat az, hogy vegyél egy jó nagy levegőt, és nem hadarva próbálj eljutni egyetlen levegővel a végéig, hangosan:

Papp Tibor: Nevek

Marci, Berci, Karcsi, Tercsi,
Ancsa, Jancsi, Bence, Jenci,
Ince, Vince, Lonci, Manci,
Lóri, Flóri, Frici, Franci,
Dani, Dini, Samu, Simi,
Lilla, Neli, Ami, Imi,
Piri, Pali, Ili, Ali,
Lali, Lili, Vili, Vali,
Máris, Sári, Klári, Máli,
Mici, Maca, Zoli, Záli,
Misi, Masa, Emmi, Mimi,
Tibi, Tóbi, Tóni, Tini,
Ibi, Robi, Gabi, Giza,
Rozi, Rézi, Gazsi, Zsiga,
Margó, Gergő, Eszti, Kriszta,
Jóska, Pista, Böske, Miska,
Bori, Biri, Dóri, Kari,
Teri, Feri, Gyuri, Mari,
Panni, Fanni, Muki, Miki,
Sanyi, Manyi, Vica, Viki,
Józsi, Mózsi, Médi, Magdi,
Helga, Matyi, Tünde, Andi.

Categories: Beszéd

Nem engedheted meg, hogy lemaradj.

A legfrissebb tippek, trükkök, technikák saját magad és a csoportod fejlesztéséhez - ezt adja a Kollektíva.