Kémek Karneválja

990 Ft

A Velencei Karnevál álarcai mögé bújnak a világ vezetői, hogy kényes témákról tárgyaljanak. Egy kém azonban megpróbál közéjük férkőzni, kijátszva az évek óta működő beléptető rendszert. Megtaláljátok a kémet, vagy sikerül megfejtenie a kulcsszavatokat?

Categories: ,

Leírás

Nyílt titok, hogy a világot ismeretlen, nagy hatalmú emberek irányítják a háttérből. Néha azonban nekik is találkozniuk kell személyesen, ráadásul úgy, hogy közben nem fedik fel kilétüket még egymás előtt sem. A Velencei Karnevál kitűnő lehetőség erre.

A maszkok mögött azonban nem csak vezetők, hanem kémek is megbújhatnak, így ennek kiszűrésére kitaláltak egy rendszert. Mielőtt megérkeznek a karneválra, minden résztvevő levélben kap egy kódlapot, melyet magával kell hoznia. A helyszínen egy óra, és egy véletlenszerűen választott téma segítségével kiszűrik, hogy van-e köztük kém. Ha valakit meggyanusítanak, annak ki kell mondania a kulcsszót, és reménykedni benne, hogy a többiek nem ugranak egyből a torkának.

A játékhoz ki kell nyomtatni a mellékelt lapokat (3 db), kivágni belőle a kártyákat, és szerezni egy másodperc mutatós órát (telefon stoppere is tökéletes).

Játék hossza: 3 – 5 perces körök
Játékosok száma: 4 – 8 fő
Életkor: 8+