Az NLC.hu így indítja rólad a cikket: “egy természetért rajongó nő gondolt egyet és virtuális közösséget szervezett a balkonkertészkedés köré”. Hogy talált meg ez a téma?
BA: 2011-ben, amikor elkezdtem veteményezni, azzal szembesültem, hogy városlakó hobbikertészként nem találom a helyem ebben az útkeresésben. Nem találtam olyan közösséget, ahol igazán jól éreztem volna magam, és azt éreztem volna, hogy támogató annyira a környezet, hogy fel merjem tenni a kérdéseimet.
Ekkor a Facebook kezdeti időszakában voltunk, még nem voltak annyira aktívak ezek a csoportosulások. Pár év múlva megalapítottam a PlantTogether nevű, első zöld mozgalmam. Előtte már voltak természetközeli márkák, amiket építettem, vagy támogattam, de a PlantTogether volt az első ilyen.
Ennek a teljesen nonprofit mozgalomnak a célja az volt, hogy támogassam a balkonkertészkedni vagy kertészkedni vágyókat. Hírlevelekkel, videós bejelentkezésekkel, magbörzékkel, vigaszpalánta-osztásokkal és mindenféle kreatív cukisággal próbáltam segíteni a városlakókat az elindulásban.
A honlapodon találtam egy kilométer hosszúságú leírást arról, hogyan mutatod be önmagad: kommunikációs, marketing- és kompetenciaszakértő, copywriter, stratéga, kreatív kampányt tervező community builder, erős digitális wellbeing, CSR, gamification és green kontúrokkal.
BA: Nézd, ez lehet, hogy egy fricska. Elegem lett abból, hogy most már mindennek más neve van, és követni se tudtam, hogy most hogyan kellene neveznem magam. Azt is írhattam volna, hogy “mindenes”.
Több karrierváltás van mögöttem. Ki kellett volna szelektálnom, hogy ki is vagyok én, viszont arra jöttem rá, hogy a komplexitást le kell fednem. Összetett szolgáltatást nyújtok, és a honlapomon az oktatás-fejlesztés és a kreatív tanácsadás is szerepel.
Persze akit érdekel ennek a konkrét háttere, az felmegy a Linkedinemre és megnézi, hogy honnan szereztem ezeket a tapasztalatokat, vagy elolvas egy velem készült interjút. Hogy jó-e, azt nem tudom, de ebben a felsorolásban azért humor is van.
A PlantTogethert már említetted, ami 2015 magasságában jött létre. Ugorjunk egy picit az időben, ugyanis 2020-ban, a Telekom egyik ötletpályázatán első helyezést értél el egy projektötleteddel. Mesélsz egy picit erről az ötletről és a versenyről?
BA: A pályázatom a balkonkertész-képzés volt. Virtuális közösségi kertet írtam le: azt, hogy miként képzelem el a kezdő kertészek támogatását.
Az elmúlt évek összes tapasztalata felgyűlt annyira, hogy azt gondoltam: most már nem elég a hírlevél. Emellett nagyon sok energiám ment el arra, hogy órákon keresztül ugyanazokra a kérdésekre válaszoltam a tematikus találkozókon.
Már egy ideje formálódott bennem a terv, hogy kellene ebből egy normális képzés. A véletlennek tudom be, hogy egy hirdetésben láttam a Telekom pályázatát aznapi határidővel. Megnéztem a kiírást, beadtam a pályázatot, és az én terveimet támogatták a leginkább.
Egy digitális képzés tervét adtam be pályázatként, ami microlearning-alapú minivideókból és segédanyagokból épül fel, és a tervezéstől a magvetésen át egészen a szüretig átfogja egy kezdő kertész feladatait. Nagy meló volt, amit 2020 szeptemberében kezdtem el.
Említetted, hogy ez egy nagyon átfogó kurzus. Nagy vonalakban elmondanád milyen részekből áll? Miért tartottad fontosnak, hogy ezt a teljes folyamatot lefedd egy kurzusban?
Rám nagyon jellemző, hogy szinte túl felelős is tudok lenni egy-egy folyamatnál. A növénynevelésnél ez pont hasznos dolog, mert a növényválasztás már eleve elrendelteti a sikeredet.
BA: Azért gondoltam, hogy a nulladik pillanatnál kell kezdeni – nem a magvetést kell megtanítani először -, mert a képzés elején szemléletformálás zajlik.
Nem a túltervezés és az élelmiszer-önrendelkezés a cél, hanem az apránként, lépésről lépésre felépítés és a fenntarthatóság megőrzése. A fenntarthatóság egyébként kulcsszó, mert azt gondolom, hogy a tanulásban is akkor vagyunk felelősek önmagunk felé, ha olyan célokat tűzünk ki, amik fenntarthatóak.
Ugyanígy igaz a növénynevelésnél is, hogy ne vállaljuk túl magunkat. A bölcs növényválasztás nagyon fontos.
Az ilyen alapozó dolgokon kívül az első részbe tartozik a környezeti adottságok elemzése, hogy mit vegyünk figyelembe, amikor egy növényt választunk. Aztán ott vannak az eszközök, amikre valóban szüksége van az embernek, hiszen elhalmoznak, elárasztanak minket a reklámok. De nem idézem az egész képzést.
A legtöbb ilyen témájú cikk tele van olyan elrejtett linkekkel, hogy mi mindent vegyél meg. A képzésemnek pont az a célja, hogy végre egy reklámmentes, őszinte, valódi tapasztalatokon alapuló tudásanyagot kapjanak meg a kertészkedni vágyók.
Honnan tudtad, hogy van erre igény?
BA: Évek óta tapasztalom. Több százan szoktak részt venni a nagy közös online magvetésemen, ami azt jelenti, hogy két-háromszáz ember iratkozik fel minden évben az újonnan a hírlevelemre.
Rendszeresen tartottam növénycseréket is a Szimpla kertben, és ott is folyamatosan beszélgettem az emberekkel. Készítettem egy nagy kutatást előtte, és annak az eredménye is az volt, hogy ennek van legitimitása.
Sőt, miután kiküldtem a kérdőívet, folyamatosan kaptam a leveleket, hogy ebből mikor lesz már végre valami?
Egy picivel magasabb résztvevői létszámmal számoltam kezdésnek, de nagyon elégedett vagyok így is. 136 résztvevőnk volt eddig. Ez szerintem azt igazolja, hogy erre van igény.
Mik azok a sarokpontok, amikre azt mondtad, hogy ha kő kövön nem marad, ezt akkor is így fogod csinálni?
BA: A fenntarthatóság nagyon-nagyon-nagyon fontos volt, és ennek a hatására lett a például microlearning maga a módszertan. Szerettem volna, ha nem érzi úgy egy résztvevő, hogy túlvállalta magát. Illetve fontos volt az is, hogy bárki, bármilyen tanulási attitűddel rendelkező ember élvezni tudja az anyagot.
Az öröm tudatosítása és a pozitív pszichológia módszereinek alkalmazása is ilyen sarokpont volt. Sok módszertan nem tudatosan került bele, hanem nagyon sokat dolgoztam ezekkel korábban, és ezért felfedezhetőek.
Az őszinteség, a tapasztalatalapúság és a reklámmentesség nagyon fontos volt számomra: nem hagyom magam megvásárolni szponzorok által, mert nekem fontos, hogy őszintén és kis lábnyommal tudjunk kertészkedni. Fontos volt, hogy zöld maradjon a kertészkedés.
Volt már szó arról, hogy mindenféle oktatásszervezési, edukációs dolgokkal is foglalkoztál korábban. Vannak olyan kimondott módszertanok, amiket felhasználtál a tervezésre?
BA: A Bloom-taxonómia ilyen módszertan, mert korábban három évig egy kompetenciaalapú továbbképzésen dolgoztunk. Ez nyilván érezhető volt a tervezésemen, illetve a tananyag írásomon, de ugyanígy a design thinking is, de az sem direkt.
A design thinkinggel már azután találkoztam, hogy a fejlesztés be belefogtam. Van egy saját módszertanom, és ez nem azért saját, mert jobb, mint a többi, hanem mert sok mindent ötvöztem a többi módszertanból, minőségirányítási tapasztalatokból.
Kifejezetten konkrét módszertan nincs, amit követtem, hanem egy csomó mindenből táplálkoztam, és megpróbáltam megtalálni a sajátomat.
Ebből remekül látszik, hogy a tervezés nem kőbe vésett dolog, amit égő csipkebokrok mellett találtunk, hanem lehet rajta alakítani. Mi is beszélünk több ilyen módszerről (ott van például a KOJAK vagy az Octalysis), és ha valamelyik része nem elégíti teljesen ki azt az igényt, amit éppen meg kell oldanod, akkor lehet ezen csavarni egy kicsit.
BA: Igen, viszont az nagyon fontos, hogy az ember következetes legyen. Ha a tervezési fázisban logikusan építed fel a dolgokat – teljesen mindegy, hogy milyen módszertan szerint -, akkor onnantól kezdve az egy következetes rendszer lesz. Vagy legalábbis szurkolsz, hogy a végén tényleg az jöjjön ki a gépből, aminek matematikailag ki kell jönnie.
Nálam maga a tervezés post-itekkel kezdődött (cicás kis stickerekkel), és azokra kerültek fel először az eredménytermékek, aztán az ahhoz kapcsolódó összes tényező, és egy hatalmas megvalósítási ütemterv született.
Ezt sikerült tartani egyébként?
BA: Sikerült, csak a videózásban nem. Ott jött el az a pillanat, hogy “Úristen, Ádám mit élhet át az Akadémia-kurzusok készítésénél”!
Persze, megtanultam videót vágni. Abban nagy szerencsém volt egyébként, hogy Cigány Viki munkatársammal dolgoztam együtt ebben. Őt a svájci bicskaként emlegetjük, mert amilyen folyamatban tudtunk együtt dolgozni, abban maximálisan a segítségemre volt, és ilyenek voltak például a scriptek [videós szövegleiratok].
Én elkészítettem egy halom nyersanyagot, átküldtem neki, hogy nézze meg. Ő ebből kitalálta, hogy hogyan lesz videó és utána én megvágtam. Ez egy nagyon izgalmas dolog volt, de ezzel elúsztunk.
Nem gondoltam, hogy ekkora anyag van, pedig van színházi és filmes múltam is, de ezzel egy kicsit kicsúsztunk az időből.
Technikailag hogyan kell ezt a honlapot elképzelni? Ez egy digitális képzés, ahova be tudok lépni résztvevőként, és nézem sorban a videókat?
BA: A résztvevőknek elérhető egy kurzusoldal, és ezt csak azok látják, akik beiratkoztak a képzésre.
Itt már lehet látni, hogy témánként vannak leckékbe rendezve a tartalmak: minden leckében van egy videónk, van egy segédanyagunk és van egy tudáspróba.
A virtuális pacsit mint gamification mechanizmust folyamatosan alkalmaztam [ez egy apró visszajelzés és érzelmi jutalom a felhasználónak, hogy ügyesen teljesített valamit].
Ezt azért szeretném kihangsúlyozni, mert majdnem minden résztvevő kiemelte, hogy mennyire motiváló volt számára. Emellett az összes kvíz után van feedback és ez mindig más, így ha valamit rosszul válaszolnak, akkor vannak terelő, segítő tippek.
Az előbb már megjelent a varázskifejezésünk, a mechanizmus. Ez azt jelenti, hogy egy átgondolt gamification szisztéma van a rendszer mögött?
BA: Egy kicsit ezzel is úgy voltam, hogy már akkor is alkalmaztam mechanizmusokat, amikor még nem tudtam, hogy azok mechanizmusok.
Nagyon szerettem volna, ha szórakoztató a tanulási folyamat.
Azt gondolom, hogy az oktatásban is nagyon jó motivációs eszköz akár a külső jutalmazás és annak az erősítése, hogy a tanuló folyamatosan lássa a fejlődését és érezze, hogy tesz valamit a világ jobbításáért.
Ráadásul nem lehet eltitkolni, hogy a nemes ügy mennyire hangsúlyos.
Amikor elkészültem a tervekkel, akkor leültem és ellenőriztem az Octalysis-módszertannal, hogy milyen elemek vannak benne. Elégedett voltam azzal, hogy milyen trükköket és módszereket használtam, mert igyekeztem nagyon sokszor a természettel való analógiára is rámutatni.
Konkrét példa, hogy easter egg lehet egy olyan kis gaz vagy virág, amit a madár odadob a cserepedbe. De ugyanez már zsákbamacska, ha azt mondom, hogy figyeld meg mi fog történni, ha egy földdel teli, üres cserepet raksz a teraszodra.
Milyen egyéb mechanizmusok vannak még ebben a rendszerben és miért pont azok?
BA: Mindegyik mechanizmus azt a célt szolgálja, hogy fenntartsam az érdeklődést.
Van egy Városi madárles című projektelem a kurzusban. Majdnem az összes videó alá bevágtam városban is előforduló madarak hangját. A feladat az, hogy a videó utáni segédanyagban látsz három lehetséges madarat és be kell jelölnöd, hogy ez minek a hangja volt?
Ha jól választottál és felírtad magadnak a kérdés száma mellé a helyes válasz betűjelét, akkor ezzel a titkos kóddal a legvégén meg tudtál fejteni egy titkosírást. Ezt nagyon-nagyon szerették, és ennek örültem.
Az első három megfejtőtől, aki e-mailben elküldte a megoldást, megkérdeztem, hogy ültessek-e neki egy fát a My Foresten keresztül, vagy küldjek neki magokat postán. Ez abszolút easter egg volt, mert nem tudták, hogy kapnak bármit azért, hogy ezt teljesítik. Ezt is nagyon szerették.
Emellett az elejétől kezdve zöldítőknek hívom őket, van egy ilyen közös öntudatunk.
A rendszerben vannak gyűjthető pontok is, amik tapasztalati pontok, és akik részt vettek a virtuális közösségi kertben, plusz feladatokkal plusz pontokat tudtak szerezni.
Ez volt az, aminél szerintem nagyon jó volt a koncepció, de sajnos lett pár olyan ember, akinek sokkal több pontja lett, mint az lehetséges.
Azt nem állítottam be a honlapon, hogy csak egyszer kaphat valaki pontot egy leckéért. Jövőre már okos leszek, de ebből derült ki, hogy a fiókokat továbbadták. Emiatt nem tudtam azt megcsinálni, hogy ezek beváltható pontok legyenek.
Például 2000 virtuális vetőmagért kaphatnál ezt vagy azt. Ezt nem tudtam megtenni, mert akkor azokkal kivételeztem volna, akik csaltak. Ez nagyon rossz érzés volt. De például, amíg ez nem derült ki, addig lelkesen osztogattam az 500 virtuális vetőmagért 500 forint kedvezményt: így jegyet tudtak vásárolni egy másik előadásra, valamint kupont vásárolhattak belőle.
Aztán ott volt a mentorrendszer, ami az elejétől kezdve működött. Volt egy olyan része a képzésnek, hogy Hétköznapi Zöldítőket mutattam be. Előre kiválasztottam 13 városlakót, akik válaszoltak az interjúkérdéseimre, és fotókkal bemutatták a saját történetüket. Ez nagyon inspiráló és támogató volt mindenkinek.
Volt olyan ötlet, amiről azt gondoltad, hogy hú, ez marha jó lesz; megcsináltad, aztán nem működött, vagy nem volt jó?
BA: Nem mindenkinek ment át a kínszünet funkciója. Mindenképpen szabályozni akartam, hogy március 20. előtt ne vessen senki se, mert ott indul az összes kezdő hibája, hogy elkapkodja.
Ezt úgy szabályoztam, hogy nem fértek hozzá március 20. előtt a magvetés lépéseit tartalmazó tananyaghoz. Itt voltak felháborodások: nem sok, csak egy-kettő, hogy “akkor megkeresem máshol, ha nem adsz hozzáférést”.
Pedig úgy volt meghirdetve a tanfolyam, hogy a magvetésről szóló rész március 20-a után nyílik, mert akkor van a közös magvetés. Ezt a blokkolást-gátlást nem mindenki szerette. Amint valami fekete kalapos [cselekvésre nyomást helyező] dolgot beemeltem, akkor tiltakoztak ellene.
Illetve sokkal többen állították magukról az előzetes kérdőívben, hogy aktívabbak a közösségben, mint ahányan valóban aktívak voltak. Az ötvenvalahány virtuális közösségi kert tagból azt gondolom, hogy tizenöt-húsz ember volt, aki aktív volt, és abból mondjuk tíz volt az, aki kiemelkedően és másokat is támogatva zsizsgett.
Ezek persze százalékot nézve lehet, hogy jó arányok, de ebben még szeretnék fejlődni, hogy hogyan tudom a háttérbe húzódóbb személyiségeket is bevonni.
Lesz egyébként következő turnus? Hogyan tervezed ennek a folytatását?
BA: Lesz, bizony! Karácsony előtt már nyílnak a jövő évi képzés early bird helyei. Jövőre kicsit ráncba szedem a visszajelzések alapján. Ahol még tudom, ott kiegészítem információkkal.
Tudnál egy-két visszajelzést mondani? Mi az, amit megéltek a résztvevők a kurzusról?
BA: Nyilván vannak olyan feedbackek, amik az ember szívébe hatolnak azonnal.
Az többször előfordult, hogy “soha nem szerettem tanulni, de ezt imádtam”, meg “alig vártam már az éjfélt, hogy el tudjam végezni a következő leckét” (egy nap csak egy leckéért kaptak pontot, és szívmelengető ilyet írásban megkapni vadidegen emberektől…).
De amikor jönnek a fotók, hogy sikerült nekik; jönnek a beszámolók, hogy “te, én eddig nem mertem küldeni, mert azt hittem, hogy megölöm”, aztán küldi a fotót, hogy zöld a balkonja.
Ezek a visszajelzések megerősítettek abban, hogy sikerült egy olyan támogató és elfogadó hangot megütnöm, amiben nem érezték, hogyha nem teljesítenek elég jól.
Ha maximum három jó tanácsot adnál magadnak visszagondolva, akkor mik lennének ezek?
- Az első, hogy ne hajtsam túl magam. Higgyem el, hogy meg fogom csinálni, mert hajlamos vagyok nem bízni a saját képességeimben. Azt tudom, hogy még több fotó kellett volna bele, ami jövőre lesz is.
- Én a saját munkámmal nem vagyok elégedett olyan szempontból, hogy nem voltam mindig jó főnöke magamnak. Az eredménnyel azért tudok elégedett lenni, mert mások elégedettek vele, és tudom, hogy tudom még fejleszteni, tehát annyira megengedő vagyok.
- Mindent lehet fejleszteni, de inkább a hozzáállásomon kell majd folyamatosan változtatni, hogy olyan tudjak lenni saját munkámmal, ahogyan másokat buzdítok, hogy szeretetteljes és megengedő legyen saját magával és a növényeivel.
